Donald Kuspitz
(New York, Westwood Gallery, 2002)
Donald Kuspitz
Professor of Art History and Philosophy, SUNY, New York
Noted author, art critic and historian (részlet)
Lélektani valóság és történelmi igazság Paizs László festészetében
Paizs László lényegénél fogva expresszionista - de progresszív- vagy neo-expresszionista -, az első világháború előtt alkotó Die Brücke csoport művészeihez hasonlóan inkább zordságba, mintsem derültségbe hajló, a világ gyászos mivoltában mintsem reménytelenségében hívő festő. A kommunisták uralma alatt hazájában szigorúan cenzúrázták, és ezért mélyen átélte az elnyomást és a fizikai fenyegetettséget. Minden valószínűség szerint ezt a félelmet átvitte a művészetébe, azért, hogy uralhassa a romboló hatású társadalmi-ideológiai nyomást. Ennek eredményét, az ember ronccsá válásának érzését sugározza művészete: azt fejezi ki, ami a magyarországi kommunizmus alatt kimondhatatlan volt. . Paizs tragikus emberi alakjai, "égetett figurái" egyszerre hallgatólagos önarcképek és az emberi áldozatok portréi - azoké az embereké, akiket a társadalom, a történelem semmisített meg.
Azért nevezem égetett figuráknak ezeket a munkákat, mert textúrájuk, sőt, drámaiságuk is hasonló az 1986-os Könyvégetők emlékére (plexitömb, papír) sorozat munkáival. Ezekben a művekben a történelem ironikus módon az előtérbe kerül: amikor a kommunista rendszer megdőlt, Marx és Lenin könyveit - a kommunizmus Bibliáit - elégették. Ez minden kétséget kizárón felszabadító tett volt - egy embertelen rendszer által kiváltott ideológiaellenes, erőteljesen emberi reakció -, de egyúttal egy módszeres program ideológiai végrehajtásának részeként a náci könyvégetés bizarr visszhangja is. Innen eredeztethető Paizs "expresszív" munkáinak iróniája - annál is inkább, mert a könyveket és az emberi alakok égési hulladékát plexi konzerválja, mintha borostyán volna. Az égési hulladék a pszichológia és a történelmi igazság memento moriá-jává, az egyéni és a társadalmi szenvedés művészi kövületeként jeleníti meg: Paizs munkái a halál szent relikviái, amelyeket az ironikusan szentesített művészet magasztosít fel.
Az olaj és a színes plexi alkotások mint szobrászati happeningek funkcionálnak; az árnyszerű, az alapra fröccsentett figurák egyfajta absztrakt expresszionista festmények. Felületük egyszerre sík és töredezett, textúrájuk dinamikus, olyannyira, mintha a pusztulás dinamikája vitalizálná azokat, ekképp fordítva visszájára az általuk megjelenített veszteséget. . Ezekben a próbára tevő időkben Paizsot az avatja művésszé, mégpedig különösképpen fontos művésszé - egy olyan Magyarországon, amely azon fáradozik, hogy kilábaljon az identitásválságból (eleddig mindig egy birodalom része: az osztrák-magyar monarchiáé, a náciké, majd a Szovjetúnióé volt) -, hogy a történelem pusztító hatását kísértetiesen fenséges szépséggé transzformálja. Képes a széthullást művekben foglalni, hogy új esztétikai szintézist teremtsen, még akkor is, ha ez a szintézis magába foglalja a széthullást, hogy így álljon ellen a konformista társadalmi beolvadásnak. Ez az, amit Paizs munkái heroikusan és ironikusan képviselnek, még akkor is, ha allegorikus figurái roncsok, ahogy azt ókori források felidézik. Paizs alkotásai a múlt romjairól és a soha meg nem valósított lehetőségekről szólnak, még akkor is, ha azt sugalmazzák, hogy az égetett figura inkább fényes főnix, mintsem pompeji múmia.
Ed McCormack
Ed McCormack: Catching Up with László Paizs, Hungary's Greatest Living Artist, in Soho.
GALLERY & STUDIO . The World of the Working Artist. Vol. 5 No. 4, March-April 2003 (részlet)
Véletlen találkozás Paizs Lászlóval.
"Amikor először megláttam Paizs László festményeit budapesti műhelyében - nyilatkozta James Cavello, a new yorki Westwood Galery társtulajdonosa -, olyan felfedezőnek éreztem magam, aki épp egy felfedezést tesz. A festmények régi civilizációk modern relikviáinak tűntek, kiásott figurák poliészter bevonatban, halványan fénylő rózsaszínes, ezüst, vagy arany árnyalatokkal. Sokáig néztem minden egyes darabot.
Néhány lépést tettem a műteremben és egyszer csak hátborzongató vörös fényt láttam: egy plexiüveg tömb belsejében lebegő, izzó parázsdarabokból szivárgott elő a fény. Közelebbről megvizsgálva észrevettem, hogy könyvek elégett lapjainak maradványairól van szó, néhány lap mintha még most is égne, miközben örökre köré záródott a világos akril tömb.
Ez a mű egy olyan pillanat hatására készült, amelyet Paizs László az 1956-os forradalom során élt át egy budapesti könyvesbolt előtt. Nézte, ahogy a klasszikus marxista-leninista köteteket a járdára kidobálják, és a könyvhalmokat felgyújtják. Saját szavaival: a mű tudatos kövületként idézi fel azt a pillanatot."
"Paizsnak állandó küzdelmet kellett folytatnia - Ezra Pound szavait kölcsönvéve - a kultúra "házőrzőivel", akik rutinszerűen hívták fel a fiatal művészek figyelmét arra, hogy nehogy belemerüljenek a kispolgári pedantéria, vagy az absztrakció mocsarába"
James Cavello, a new yorki Westwood Galery társtulajdonosa mondta Paizs László 2002-es new yorki kiállítása kapcsán: "egy olyan ember áll előttünk, aki egész életét a művészetnek szentelte, s meg kellett szenvednie minden egyes lépésért, hogy ezt tehesse."
"Míg az USA-beli pop-art a fogyasztói társadalom szembetűnő paródiáját nyújtja, addig Paizs László korai, 1969-et követően alkotott, dekonstruált ruhadarabokat magába foglaló plexiüveg alkotásai kockázatos gúnnyal tréfálkoznak a magyarországi állami vállalatok selejtes munkáin. Az 1970-ben alkotott, "Atomfelhő gézből" című, rendkívüli erejű plexiüveg mű ugyanakkor a nukleáris háború fenyegetését tükrözi - a szocialista realizmuson messze túlmutató humanista, elfogulatlan perspektívából. Szemben a mára elavulttá vált amerikai pop arttal, Paizs munkája továbbra is, sajnos újra profétikusan hat. Paizs nagyságának jele volt mindig is, ahogyan soha nem próbálta meg a néző kegyeit keresni - sem anyagválasztásával, sem pedig azokkal a kemény tényekkel, amelyeket művei hordoznak - például az "Atomfelhő és kutyacsontváz", amely elevenünkbe vágó és rendíthetetlen ékesszólással fejezi ki mindezt.
"Valóban, a művészet transzcendentális értéke - az a képessége, hogy túléljen leküzdhetetlen - hivatali és egyéb - akadályokat, és végül győzedelmeskedjen azokon -adja Paizs fontos kiállításának tanulságát, (.) Paizs valóban valami végtelenül ritkát nyújt a nézőnek: egy érett mester mutatkozik be egy új közönségnek."
"Paizs László műveit megismerni olyan, mint meglepve botladozni egy olyan kontinensen, melynek létezéséről sejtelmünk sem volt."
Végh András / Munkácsy- Díjas Festőművész
Véletlenek és biztos felismerések
(Impresszióim, Paizs László „Föld, ahol éltünk” c. kiállításához,
Körmendi Galéria, Budapest, 2008.09.20)
John Cage: „Az érzékenység felébresztésének fő eszköze a véletlen, mellyel a művész képessé válik a természethez hasonló alkotásokhoz”
Elvont beszédű („Föld, ahol éltünk”) c. kép együttesed számomra egy nagy univerzális freskó, a szervetlen és szerves világ poézise.
Aranyló szépségeidben egyszerre van jelen az abszolút és a sajátosan egyedi, humánum, jelenkori életérzéssel.
Töredékek, jelek véletlenszerűségeit úgy rendezed és töltöd fel érzelmi és szellemi energiával, hogy folyamatos vizuális örömmel nézhető, sosem válik unottá, mert a legfontosabb pontokat érintik belül az emberben, az intellektust, az érzékeket, az érzelmeket. (Az érzékelés melege fűti)
Munkáid egy vertikális látásra inspirál, fantáziámat, tájékozódásomat mélység és magasság felé utaztatja.
Képteremtésed kalandjában döntő szerepet játszanak a feltárulkozó felismerések, szuggesztiók, ajánlások, véletlenek. Amikor felerősödik az intellektuális erő biztonsága az érzelmek és véletlenek felett, eldöntődik a kép sorsa, megszerzed a kép feletti uralmat.
Párbeszéd folytán az ismeretlenség erőit elfogadod, így beépíted a közbeavatkozó véletlent.
A nagy méretű képeiden a gyűrt, roncsolt, átlyuggatott, barázdált felület a véletlenek folytán egyszer csak lélegezni, beszélni kezdenek.
A durván megsebzett hétköznapi matéria, transzcendens , ünnepi ruhát ölt.
Ui.. Gustave Flaubert mester ajánlása:
L’art est une possibilitée du bonheure.
WebDesign: PAIZS Grafika
